2014.

Nagyon el vagyok maradva. Mivel idén még nem jelentkeztem, BÚÉK mindenkinek! Szándékomban áll a fényképezőn lévő karácsonyi képek letöltése, előbb vagy utóbb biztosan meg is teszem. Sebaj, jól fog jönni a zord januári szürkeség közepén egy kis karácsonyi hangulat.

Ígértem, hogy beszámolok a január 2-i mérlegelés eredményéről. Ezúton tudatom mindekivel, aki bízott bennem, hogy ezt bizony keményen bebuktam. A cél első része - miszerint karácsonyig elérek xy kilót - kitűnően sikerült (sőt, 70 dekát rá is vertem a célra), azonban a következő mérlegelésre ezt nem sikerült tartanom. 90 dekával voltam több idén év elején. Viszonylag sok ment le karácsony előtt - a magam tempójához képest szokatlanul sok - és emiatt minden egyes zsír és szénhidrát makacsul ragaszkodott utána hozzám. Ok, 24-27. az evésről szólt - ámde igencsak mértékkel. A baj, ott kezdődött, hogy hazatérésünk után (dec. 28.) minta módon ettem és mégsem jött a várva várt hatás. És a legrosszabb csak jan. 2. után következett. Miután engedélyt kaptam, éltem vele, és újra elkezdtem a sportot. Sőt, mivel semmilyen fájdalom nem jelentkezett, már több alkalmon is túlvagyok. Így hát hála az edzéseknek, elkezdtem az izmaim visszaépítését, ami súlyban igencsak megmutatkozik. Szigorú diéta ellenére napról-napra többet mutat a mérleg. Sebnyalogatás letudva, most pedig megrázom magam, és mantrázom az örökérvényűt: tükörre fogyunk, nem mérlegre. (De akkor is gazság az egész!!!) Igazából újra el kellene kezdeni futni. Csak hát ugye január van. Nyirkos, csúszós utak, én pedig mégegyszer meg nem kockáztatom az elesést. Elég volt az elmúlt 2,5 hónap kényszerpihenő. Ülök a popómon és beszedek egy levél türelemtablettát.

Egyébként még annyi történt, hogy Majca január elsején azzal kezdte az évet, hogy éjjel 2x is felkelt és tejcit kért, utána pedig nem lehetett visszarakni az ágyába, közénk kellett venni. Egyelőre sajnos beigazolódni látszik a tézis, miszerint úgy folytatódik az év, ahogy elkezdődött: minden éjjel kelés van, egyre korábban (most már fél 2-kor). Eleinte azt hittem, hogy éhes, mert ugye a kis nyolckilósom alig eszik valamit napközben, így nem számolva a következményekkel (=visszaszoktatni egy 20 hónapost az éjjeli evésre) lelkesen kötelességtudóan keltem hozzá, és csináltam neki a tápszert. De most már ott tartunk, hogy a fotelben elhelyezkedve iszik 10 kortyot, majd fölpattan, hogy "Maját ágyba apa" (vagyis apához az ágyba kíván menni), megindul a tök sötét lakásban és felmászik az ágyunkba. A saját ágyába rakás sajnos hajnali hányással végződik, amit a sírás közben 10 mp alatt produkál, így nem tudom, hogy milyen eszközzel fogom tudni újra rávenni, hogy a saját fekhelyét válassza a miénk helyett. Vele ugyanis nem lehet egy ágyban aludni. Hangosan cuppogtatja az ujját, dobálja magát, fetreng, felül, szájba rúg, rám fekszik, forog, a lábunkhoz mászik. Akkor meg attól félek, hogy leesik, így aztán ilyenkor egy szemhunyásnyit sem alszom. Egyébként számára sem pihentető ez a fetrengés, nyugodt alvást továbbra is csak a saját ágyában tud produkálni.

Az idei év első két megoldandó feladata tehát az, hogy 2-es számú gyermeket rávegyük valahogyan (hogyan?), hogy az éjszakai ébredést követően térjen vissza a saját ágyikójába (vagy leginkább ne ébredjen éjszaka), ill. a kedves mérleget rávegyem, hogy végre tartósan induljon el lefelé.

Majd beszámolok, hogyan haladnak a fenti projektek.